Különbségek

A kiválasztott változat és az aktuális verzió közötti különbséget mutatjuk.

Összehasonlító nézet linkje

talalkozasaim_az_egerrel [2006/07/04 11:41] (aktuális)
sorszám 1: sorszám 1:
 +[[Tartalomjegyzék]]  >>  [[Az Internet kihívása]]
 +----
 +===== Előszó =====
  
 +===Találkozásaim az egérrel===
 +
 +Van úgy néha, hogy az ember egy-egy ötletet nem tud kiverni a fejéből. Szeretne tőle szabadulni, de a hirtelen-váratlan asszociációs kép megragad, és akárhogyan is próbálja másként formálni gondolatait, a befészkelődött kép megjelenik, és a felszínre tolakszik. Így vagyok én ennek a kötetnek a címével, A templom egerével is. Amikor hónapokkal korábban először hallottam az akkor még csak készülő könyv koncepciójáról, és a kötet szerkesztője, Bogdányi Gábor a tervezett címet is említette, azonnal így fogalmazódott meg bennem a gondolat: „de hiszen én valóban ismerem a templom egerét”. Az igazit. Már akkor ismertem, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd egy Genius-egérrel (amelynek G-je valóban egy egérkét formáz) parancsolok ennek az okos, lenyűgöző számítógépnek, amely nélkül ma már szinte egy nap sem telik el az életemben, és amely nélkül már alig képzelhető el életünk. 
 +De be kell fejeznem az előbbi gondolatot. Még valamikor az 1970-es években – Dunántúl egyik legrégebbi evangélikus templomában – lelkésziktatáson voltunk. A templomot megtöltötte a gyülekezet, és szép rendben folyt az ünnepi istentisztelet. Az új lelkész az oltár előtt állt, zengett az ének, és eközben – gyakran gondolok arra, hogy rajtam kívül más talán nem is vette észre – egyszer csak az oltár mellett megjelent, igen, a maga valóságában előiramodott ő maga: a templom egere. Egy kis nézelődés, szimatolás után aztán – ugyanolyan feltűnés nélkül, ahogy érkezett, és ahogy illik – szép csendben „visszavonult”. Azóta mindig átfut rajtam a csendes derű, ha csak hallom is ezt a nevet: a templom egere. 
 +Pedig nehéz volt az ismerkedés az egérrel. Pontosabban: az egérrel is. Persze most már erről szólok, az időközben ismerőssé lett kétbillentyűsről, itt a klaviatúra mellett. Milyen nehezen szelídült – úgy-ahogy – a kezem alá. A számítógépről, amellyel ennek az „okos kis állatnak” a segítségével is kommunikálhatok, pedig még inkább elmondhatom ugyanezt. Gondolom, mások is így voltak, így vannak ezzel, akik többé-kevésbé autodidakta módon, csak az – első időben szinte érthetetlennek tűnő – kézikönyvekre hagyatkozva vágnak neki az ismeretlennek. Hát még amikor az éppen csak csónakba szállók előtt az Internet végtelennek tűnő tengere kezd el hullámzani.
 +Ezért olyan nagy segítség ez a könyv. Nem kell sok erőt és energiát igénybevevő kísérletezésbe fognunk. Miközben segédletével megismerkedünk az Internettel, feltárulnak előttünk az egyházi életben is hasznos lehetőségek. És ismét rájövünk arra, hogy a technika – ha Isten előtti felelősséggel használjuk – még szolgálatunkat is gazdagíthatja.
 +
 +Ittzés János
 +a Nyugati (Dunántúli) 
 +Evangélikus Egyházkerület püspöke
 +
 +----
 +[[Tartalomjegyzék]]  >>  [[Az Internet kihívása]]
talalkozasaim_az_egerrel.txt · Utolsó módosítás: 2006/07/04 11:41 (külső szerkesztés)
 
Hacsak máshol nincs egyéb rendelkezés, ezen wiki tartalma a következő licenc alatt érhető el: CC Attribution-Noncommercial-Share Alike 3.0 Unported
Recent changes RSS feed Donate Powered by PHP Valid XHTML 1.0 Valid CSS Driven by DokuWiki